Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


idézetek

2010.03.27

 

 

"Ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyünk végbe, nem csupán cselekednünk kell, de álmodnunk is, és nem csupán terveznünk, de hinnünk is."

 

"Aki nem tud hinni, az vár.Aki hisz az elindul."

 

"Utak úgy lesznek, hogy járunk rajtuk"

 

"Az élet olyan, mint egy kerékpár.Haladnunk kell, hogy ne veszítsük el az egyensúlyunkat"

 

"Nagy dolog hinni önmagadban, és még nagyobb hinni a többiekben."

 

"Nem vagy szabad, míg önmagadért élsz, mert önzésed rabja maradsz"

 

Kép

 

"Az élet megtanít rá,hogy megbecsüljük azt a néhány embert aki olyannak szeret bennünket, amilyenek vagyunk"

 

 

 

 

"A mesebeli királyfi
Sohasem tûnt fel,
És akkor te megérkeztél.
Visszaadtad hitem
Versek és virágok nélkül,
Hiánnyal és hibákkal,
De egyenesen állva,
És ott van valami,
Valami benned, valami kettőnk között,
Ami nem hagy nyugodni."

 

 "Néha csak illúziók segítségével őrizhetjük meg az ép eszünket"

 

"A szerelem nem egy pillanat, hanem egy folyamat."

 

"Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk."

 f927e74199d6292c7af8f017afdd1ee3-d3d0c5p.jpg

"Nagy dolog a szeretet, minden jónál nagyobb, egymaga könnyűvé tesz minden terhet, méltósággal visel minden méltatlanságot."

 

 

 

"Végül minden álom megtalálja a maga formáját: minden szomjúság számára van hullám, minden szív számára szerelem."

 

 

"Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted."

 

"Szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami eztán következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel."

 

"Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem."

 postscript___by_llama_muffin_kelly-d3d00yy.jpg

"Csak te hiányzol változatlanul, végérvényesen, mert még mindig szeretlek és ez a folytonosság csak megerősít érzelmemben."

 

 

"Minden út visz valahová,lehet,hogy jó felé, lehet,hogy nem.De mindenkinek el kell indulni valamerre."

 

"Lehetetlen boldognak lenni, ha nem akarjuk; akarni kell tehát a boldogságot és megteremteni"

 

"Az életet álommá kell átalakítani, s álmunkból valóságot formálni"

 

8cd2823e88db2e4df5cd651a00f3e737-d3d0fq0.jpg

" Tetteink a múltból mindig követnek bennünket,és amik voltunk, az tesz azzá bennünket, amik vagyunk"

 

"Ha újra ránk süt a nap,Előrenézünk és nem a szakadékba"

 

 

 

 

"Mindig bátrabban megyek előre,amikor nem tudom,hogy mi vár reám"

"Aki nagyon szereti önmagát, azt nem szeretik a többiek,mert tapintatból nem akarnak a vetélytársaivá válni"

 

" A mosoly olyan fény,mely az arc ablakán mutatkozik,hogy a szív otthon van"

Kép 

"Gyönyörű,ha valaki maga előtt célt lát,s azt meg is valósítja tűzön-vízen át" 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Mikor azt mondod "nem tudom,hogy mit érzek irántad" hazudsz...ezt jól tudom én is és jól tudod te is...mondd inkább azt,hogy nem érzel semmit,mert olyan nincs,hogy valaki ne tudja eldönteni az érzéseit...a képlet egyszerű vagy érzel valamit vagy nem érzel semmit..."

  

 


"Az ember nemcsak egyéni életét éli, mint elkülönűlő személy ,hanem tudatosanvagy öntudatlanul kora és kortársai életét is"

 

 

 

 

"Az élethez éppenugy hozzátartozik a betegség ,ahogy feltétele a halálnak a változás egyik vállfajaez - , s végül is minden csak változás , az élet a betegség és a halál is. "

 

 

 frozen_by_kennywb74-d37m0bm.jpg

" Az élet két alapelve. szabadság mely nélkül nem érdemes élni , és az erkölcs ami nélkül nem lehet élni"

 

 

 

 

 „ A semmi a minden, a minden az semmi,
ahogy az első percben, csak úgy szabad szeretni. ”

 

 

„ Nem az az igazi fájdalom melytől könnyes lesz a szem, hanem amit egy életen át könnyezve hordozunk csendesen! ”

 

„ Ha szeretünk valakit, úgy szeretjük, mint azelőtt nem szerettünk senkit! ”

 

f213621653dce3df55ff6b1f631623ad-d3b8q4y.jpg

 „ Elengednélek, de már a szivem fogja vagy. Gyűlölni nem tudlak hát enged szeretni magad! ”

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

What is a normal blood distress

(AhewSwomoPrord, 2018.10.11 22:06)

Compression est comment dur votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur sentiment pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque temps votre manque de sensibilite bat, il pompe le sang par vos arteres a la reste de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/tadalafil-pour-femme-yves-rocher/

 

 

Profilkép





Archívum

Naptár
<< Május / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 29406
Hónap: 1094
Nap: 46